Pozitívan: A célra fókuszálj! Hajlamosak vagyunk azokat a szavakat ismételni, ami épp az ellenkezőjét fejezi ki annak, amit szeretnénk: "Csak el ne hibázzam…", "Nem akarok az első meccsen kiesni"; "Nem fáradok el, nem savasodok el" …

Egy japán mondás szerint "Ne nézz arra, amerre nem akarsz menni!"

Mindannyian ismerjük a "Ne gondolj egy lila elefántra" kis elme-gyakorlatot. Persze, hogy megjelenik a lelki szemeink előtt a lila elefánt! Az agy nem értelmezi a tagadást, hanem képet alkot a tartalomról. Amikor kimondjuk magunkban "csak ki ne essek az első meccsen", az elménk már automatikusan kapcsolatot hoz létre hasonló, a múltban megélt tapasztalatokkal. Ezek finom kis testi reakciókat indítanak el, alig érzékelhető stressz reakciókat. A negatív gondolatok egy belső negatív teret teremtenek meg, és már el is indultunk a negatív spirállal - lefelé.

Jelen időben: a cselekvés ideje most van! "Sikerülni fog!" pozitív, de jövő idő. Mikor? Hol? Ezen a versenyen? Idén? Vagy valamikor a távoli jövőben? Ha már sokkal magabiztosabb leszek?

Az elménk stresszhelyzetben, nyomás alatt egyszerűbb működésmódra tér át, - ami nem meglepő, hisz tartalékol az erőforrásokkal. A pszichológiában ezt a jelenséget "regressziónak" nevezzük. Leegyszerűsödnek a folyamatok, az agy csak a konkrét üzeneteket kódolja, nem képes a finom lehetőségek kezelésére. A jövő idő számára azt jeleni, ami: jövő, egy meghatározatlan idősík. A jelen időben megfogalmazott ige – ezzel szemben – aktív cselekvésre szólít fel és energiát mobilizál!

"Sikerülni fog" helyett: "Sikerül!" 

Kijelentő mód: A lehetőség elbizonytalanít, a kijelentés motivál! A lehetőség épp az marad, ami – csupán egy lehetőség! A jövő időben használt ige kevésbé mobilizálja a pszichés energiát, mint amikor kijelentő módban fogalmazol. Amikor nem vagy valamiben biztos, az elméd áttér a takarékos üzemmódra. Épp csak annyi pszichés energiát mobilizál, amennyire "lehetségesnek tartja" a pozitív kimenetelt. Ha csak 70%-ban vagy biztos a dolgodban, nehéz lesz 100% energiát mobilizálni – az elméd öntudatlanul alul-kalibrál.

"Ezt akár meg is megnyerhetem!" vagy "Talán sikerülhet" helyett
"Sikerül", "Megnyerem!"

Yoda mester - mára már ikonikussá vált - szállóigéje a Csillagok Háborújából erre hívja fel a figyelmet:
"Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!"

A Kell csapdája Talán fel sem tűnt eddig, hányszor fogalmazol így: "Ezt meg kell nyernem!" vagy "Ezt muszáj megtennem!". Mi lehet a gond ezzel a megfogalmazással? Milyen érzéseket kelt benned? A "kell" vagy "muszáj" kényszert sugall - külső vagy belső elvárást, szükségszerűséget vagy mércét. Követel – és ezáltal beszűkít, összenyom. Épp azt a szabadságot korlátozza, amely a kreatív, lelkesedéssel teli tettvágynak engedne utat. A különbség nem csak a szavakon múlik, hanem elsősorban a hozzáállásodon! A "kell" szorítását cseréld le:

• akaratra: "Győzni akarok" vagy "A sikert akarom!"

• lehetőségre, esélyre: "Lehetőségem van kiállni és győzni!" vagy "Megtiszteltetés, hogy küzdhetek és győzhetek!"

• erős vágyra: "Mindennél jobban vágyok arra, hogy ma a legjobbamat nyújtsam!" vagy "Boldog vagyok, hogy azt tehetem, amit szeretek, akkor is, ha ez nagy kihívás!"

A fejlődés lehetősége Sikertelenség esetén könnyen bukhat ki belőled: "Ezt egyszerűen nem tudom megcsinálni". A pszichológiában ezt "tanult tehetetlenségnek" nevezzük: ha pár sikertelen alkalom után elfogadod a kudarcot és feladod, ez a későbbiekben kondicionált válasszá válik. Az agyad azt teszi, amire megtanítod: begyakorolja a feladás lehetőségét. Helyette fogalmazz így: "Ezt a kihívást még tanulom". Ez nem mond ellent a valóságnak, mégis fejlődési szemlélet tükröz. A világ nem azzal változik meg, hogy más események történnek velünk – hanem azzal, hogy mást gondolunk róluk. Ez a teremtő szó egyik legmélyebb szintje: nem csupán kimondunk valamit, hanem átírjuk a világ értelmezését. És ez a sportban is kulcsfontosságú: egy vereség lehet veszteség – de lehet egy újfajta fejlődés kapuja is. A szó itt híd: átkelés a bénító értelmezésből a felszabadítóba.

"Ezt a kihívást még tanulom"

"Minden nap hozzám tesz valamit!"

"Napról napra jobb vagyok!"

A belső beszéd: a láthatatlan edző Vezesd magad lépésről lépésre a sikerre! Sok sportoló nincs is tudatában, milyen műsor megy a fejében. A tudatosítás az első lépés: egy érett sportoló képes saját magát irányítani, ha erre tudatosan figyel.

Beszélj magadhoz - légy a saját magad mentál trénere!

A sportban – akárcsak az életben – senki sem marad sértetlen. Mindenki törik valahol: vereség, trauma, kudarc, sérülés vagy önértékelési válság formájában. A kintsugi művészete azt üzeni: nem az számít, hogy törsz-e, hanem hogy hogyan forrsz össze újra.
A belső erő nem a hibátlanságból fakad, hanem abból a képességből, hogy a sebzett részeinket nem elrejtjük, hanem arannyá nemesítjük.

Egy sportoló értékét nem a statisztikákban kell mérni, hanem abban, hogyan bánik a töréseivel. Aki mer tanulni a kudarcból, és nem csak újraépíti magát, hanem közben szemléletet, szívet, emberséget nyer, az igazi bajnokká válik – nemcsak mások szemében, hanem belül is.

A kintsugi művészete így válik a lelki reziliencia egyik legszebb szimbólumává. A repedéseink történetek. És az arany nem más, mint a szeretet, az értelem és a hit, amit közben megtanultunk belevinni.

Az új egész már nem ugyanaz, mint a régi – hanem több. Mélyebb. Hitelesebb.

Kérdések magadnak:

1. Mi az a "törés" az elmúlt időszakodból (vereség, sérülés, elbizonytalanodás), ami még mindig hat rád — és pontosan miben (test, önbizalom, fókusz, kapcsolatok, motiváció)?

1. Ha ez a törés nem ellenség, hanem üzenet: mit tanított rólad (erősség, határ, érték, hozzáállás)? Mi az a 1 mondat, ami mostantól igazabb rólad emiatt?
2. Mi lenne a te "aranyporod" ehhez?
   Mivel tudod ma nemesíteni ezt a repedést: egy új szokással, egy edzés-elvvel, egy belső mondattal, egy beszélgetéssel, egy döntéssel? Mi az első kicsi lépés, amit már a következő edzésen meg tudsz tenni?

Jel-en lenni

A magyar nyelv gyönyörűen árulkodik erről: csak akkor vesszük észre a jel-eket, ha jel-en vagyunk. Ha tudatosan ott vagyunk az életünkben. A külső zaj, az ingerek özöne elnyomja a halk, de vezető belső hangot. A rohanás elhomályosítja a finom jeleket. Csak a csend, az időnkénti visszavonulás, a zajból való kilépés ad lehetőséget arra, hogy felismerjük az elágazásokat, a tévutakat, a korrekció szükségességét. A kérdés az: fogjuk-e a belső jelet?

Életed kereke – pörögsz vagy belülről szemlélsz?

A jelenlétnek két kulcsfontosságú aspektusát emelném ki:

1. Légy jelen az életedben

2. Légy jelen a pillanatban

Az első pont arra hív, hogy szemléld tudatosan az életedet. Lépj ki a mókuskerékből, tekints rá kívülről az életedre. Tedd fel magadnak a kérdést: Mi az én utam? Hol tartok? Mit akar üzenni most nekem az élet? Ne a kis én, az ego vezéreljen, hanem az igazi, belső Éned! Az ego irányítása alatt az elme úgy ugrál, mint majom a fán. A belső Én stabil, mindig jelen, "a jel-en" van: az isteni inspiráció, az isteni erő csakis a jelen pillanatban érinthet meg.

Képzeld el magad úgy, mint aki egy kerék módjára halad élete útján. A kerék külső része érintkezik a világgal – sebesen pörög körbe-körbe, súrlódik, kopik. Ez a személyiség külső burka, a perszóna, az ego. Csak forog és forog, néha szédítő sebességgel, néha csak vánszorogva. Néha fent, néha lent - mindig más szempontból néz magára és a világra. Ezzel ellentétben a kerék legbelső pontja, a csapágy közepe szinte nem is forog: egy pontban áll, stabilan. Mindig ugyanaz a nézőpont, mindig ugyanaz a nyugalom, biztonság. Mégis ő forgat mindent, az erőkar kiinduló pontja itt van, legbelül.

Az életed kereke forog: kívül változás, belül egyensúly.
 A külső pörgés elsodor, ha belülről hiányzik a csend és tartás.

Sokáig én sem figyeltem a jelekre. A dicsőség, az eredmények, a külső elismerés elhomályosították a belső hangot. Aztán jött a diagnózis: "csípőprotézis". Azt hittem, félrehallok. Később értettem csak meg, mit üzen a testem… Ha nem veszed a finom jelet, egyre hangosabb az üzenet!

A második pont talán egyszerűbb: légy jelen a pillanatban. Bármit is csinálsz – még ha épp semmit sem, azt is csináld teljes szívvel, teljes figyelemmel. Ha pihensz, tényleg pihenj! A közösségi média görgetése nem igazi pihenés, inkább újabb ingeráradat.

C.G. Jung neves pszichiáter amerikai útján találkozott egy indián törzsfőnökkel, aki így nyilatkozott a nyugati fehér emberről: "Örökké keresnek valamit. Mit keresnek? A fehérek örökké akarnak valamit, örökké nyugtalanok. Nem tudjuk, mit akarnak. Nem értjük őket. Úgy véljük, bolondok." Az autentikus, természetközeli életmódot élő indiánok a nyugati ember arcát feszültnek, tekintetét merevnek, viselkedését pedig kegyetlennek látták.

A Békés Harcos útja című filmben Socrates, a titokzatos mester két különös módszerrel is tanítja Dan-t, a fiatal, tehetséges tornászt. Az egyik jelenetben a parkban, miután szó szerint belöki a hídról a patakba, a vállára teszi a kezét, és Dan érzékei hirtelen kiélesednek. Az idő lelassul, a zajok kristálytisztán hallatszanak, a fények és színek szinte tapinthatóvá válnak. Ekkor mondja Socrates:

"Dobd ki a szemetet a fejedből Dan! Mert a szemét az, ami elválaszt az egyetlen dologtól, ami számít: a jelentől! Itt és most. Ha majd igazán a jelenben fogsz élni, meglepődve tapaszlatod mire vagy képes és hogy mi minden sikerül."

A sportban is gyakran ez a helyzet: a múlt hibái, a jövőtől való félelem és a belső zaj eltakarják a pillanat tisztaságát.

Később egy dombtetőre gyalogolnak fel. A fárasztó mászás után Dan körbenéz, és csalódottan megállapítja, hogy nincs semmi különös. Ekkor hangzik el a tanítás: "Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út." A cél nem az, hogy minél hamarabb felérj, hanem hogy minden lépést teljes figyelemmel élj meg. A sportban is ez a szemlélet hozza a kiemelkedő teljesítményt: amikor a sportoló nem a végeredményt hajszolja, hanem benne van a mozdulatban, a ritmusban, az "itt és most" teljességében.

A zen hagyomány szerint a megvilágosodás nem egy távoli cél, hanem minden pillanatban jelen van. Egy régi zen történetben egy tanítvány megkérdezi a mestert:
– Mester, mi a megvilágosodás útja?
A mester így felel:
– Amikor eszel, csak egyél. Amikor jársz, csak járj. Amikor edzel, csak edz.
A tanítvány értetlenül néz rá:
– De hiszen ez túl egyszerű!
– Egyáltalán nem – feleli a mester. Ez egy nagyon kivételes dolog! Te, amikor eszel, akkor már azon gondolkodsz, hogy mikor fogsz elindulni. Amikor jársz, akkor már arra gondolsz, hogy hova
fogsz megérkezni. Amikor pedig edzel, akkor azon gondolkodsz, hogyan győzhetnél."

A jelenlét nem bonyolult technika, mégis a tiszta figyelem állapotát nehéz elérni: teljesen benne lenni abban, ami éppen történik, anélkül, hogy a múlt árnyai vagy a jövő képzetei elhomályosítanák. A sportban ez a
"tiszta pillanat" teremti meg a flow-állapot lehetőségét.